Az Egyesült Királyságban több mint 23 millióan szinte egyáltalán nem használnak készpénzt a napi fizetéseik során, azaz nincs kézből kézbe kapcsolat köztük az árucikkek és a pénztárosok között - idézi a UK Finance pénzügyi tanácsadó intézet adatát a Retail Gazette kiskereskedelmi szakportál. A szakmai szervezet szerint a következő évtizedben a fizetések hat százalékára zsugorodik a készpénzhasználat.
Ugyanakkor vannak jelei annak is, hogy a hagyományos fizetési módszer visszatérhet bizonyos fokig, miután a megélhetési válság miatt a háztartások egy része a fizikailag jól áttekinthető fizetéseket részesíti előnyben az utólag kontrollálható utalásokkal szemben.
Hitelben költ a brit
A UK Finance szerint 2021-ben a debitkártyák (betéti kártya) voltak a legelterjedtebben használt bankkártyák, amelyekkel a fizetések 48 százalékát bonyolították le. Ezek használata évek óta növekszik. A készpénzes tranzakciók tavaly 1,7 százalékkal csökkentek, és összességében a fizetések 15 százalékát bonyolították le így. Ezzel ez a módszer a második helyen áll a bankkártyák mögött.
Ez az arány nagy növekedést fed, ami azonban vélhetően átmeneti lesz. A pandémia évei alatt ugyanis mindent vitt az online fizetés - ehhez képest nem meglepő a készpénzt feltámadása.
Az UK Finance szerint az Egyesült Királyságban a fizetések közel harmada történt érintés nélkül 2021-ben, ami 36 százalékos növekedés 2020-hoz képest. Ezen belül a mobiltelefonos fizetések is emelkedőben vannak. A vevők 12 százaléka választotta azt a módszert, hogy vásárolj most és fizess képest, ezen belül elsősorban a 35-44 éves korosztály volt a legaktívabb.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja