Lengyelországban a járvány kezdete óta zárva tartó Ikea boltjai május elején újra kinyithattak, és nagyon elégedettek: forgalmuk egy jó szombati napénak felelt meg hétfőn - tudta meg a Rzeczpospolita. Ez sokkal jobb, mint amire számítottak. Már a nyitás előtt az üzleteknél sorok keletkeztek, de a vásárlók betartották a biztonságos távolságot és semmilyen konfliktusra nem került sor.
Az Ikea lengyelországi szóvivője szerint a vevők felkészülten jöttek, a megtervezett vásárlást végrehajtották, s a termékekből tényleg sokat adott el a bútorlánc. Amióta a vasárnapi kereskedelmi tilalom életbe lépett, a szombat a legintenzívebb nap a héten, úgyhogy a mostani hétfői forgalom tényleg magas volt. Ráadásul nem tapasztaltak az internetes forgalomban sem csökkenést, ezért ezt is tovább fogják fejleszteni.
Kapcsolódó
Lengyelországban hétfőtől másfél hónap szünet után sok új kiskereskedelmi egység nyitott újra, például a bútorboltok, vagy a kereskedelmi központok. Más cégek messze nem olyan elégedettek a hétfői forgalommal, mint az Ikea, sokkal kevesebb vásárlójuk volt, mint általában. Reménykednek, hogy ez napról napra fokozatosan nőni fog..
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin