A tisztán elektromos meghajtású autók részesedése az európai újautó-eladásokon belül egy év alatt több mint kétszeresére nőtt – derült ki az Európa Autógyártók Szövetsége (ACEA) összesítéséből. Míg 2020 második negyedévében csak 3,5 százalék volt ez az arány, addig idén április-júniusban már 7,5 százalék. A konnektorból tölthető hibridek (PHEV) részesedése 8,4 százalék, a hibrideké (HEV) 19,3 százalékkal megközelítette az egyötödös súlyt. A vevők még mindig több mint 62 százalékban benzines és dízeles új autókat választanak az európai szalonokban.
Az utóbbiak eladásai a második negyedévben éves összehasonlításban valamivel több mint 25, illetve kicsit kevesebb mint nyolc százalékkal bővült éves összehasonlításban, amit a tavalyi kirívóan alacsony adat magyaráz. Ugyanakkor a dízelmotoros autók részesedése az újautó-eladásokból 2020 második negyedévében még majdnem 30 százalék volt, míg 2021 azonos időszakában már csak alig több mint 20 százalék. A benzines autóknál hasonló a csökkenés: 52 százalékról 42 százalékra.
Kapcsolódó
Eközben a tisztán elektromos meghajtású autók eladásai ugyanebben az összehasonításban átlagosan 231 százalékkal ugrottak meg. Az élen 373 és 357 százalékos bővüléssel Spanyolország és Németország menetel, Magyarország a maga 38 százalékával a futottak még kategóriába került. A konnektorból tölthető autók eladása átlagosan 256 százalékkal szárnyalt, élen a 660 és a 430 százalékkal növekvő olaszországi és spanyolországi eladásokkal, miközben Magyarország ezen a téren is bőven az átlag alatt maradt a maga 170 százalékával. A hibridek esetén az átlag 214 százalék, a magyar adat pedig 145 százalék.
![](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202107/orig/image1627378807.jpg/900/)
Ha a féléves részesdéseket vizsgáljuk, akkor jól látszik, hogy az év második negyedéve nyomta rá a bélyegét az európai újautó-eladásokra, hiszen az április-júniusihoz hasonló arányokat láthatunk. A benzines meghajtás részesedése 42 százalék, míg a dízelé már kevesebb, mint 22 százalék.
A hibridek közel járnak ahhoz, hogy lefedjék a piac ötödét, a konnektorból tölthetők átlépték a 8, a villanyautók pedig megközelítették a hét százalékot. Így a villanymotort is tartalmazó autók részesedése az eladásokból, meghaladja a teljes értékesítés egyharmadát.
A benzines és gázolajos autók visszaesése többéves távlatban még látványosabb, 2017-ben például még a teljes piac több mint 90 százalékát uralták, szemben a mostani kétharmados részesedéssel.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)