Tegnap megérkezett az Európai Bíróságra az Európai Bizottság Magyarország elleni keresete a Közép-európai Egyetem (CEU) működési feltételeit meghatározó nemzeti szabályozással kapcsolatban - adta hírül a bíróság.
Még decemberben elején derült ki, hogy bírósághoz fordult Brüsszel, a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás miatt indult eljárásokat, illetve az áthelyezéssel kapcsolatos jogi kötelezettségek megszegése miatt.
Az októberi bejelentés pedig az volt, hogy magyar kormány egyelőre nem írja alá a CEU fennmaradását biztosító megállapodást New York állammal, hanem egy évvel meghosszabbítja a megállapodásra adott határidőt. A CEU szerint ezzel a kormány meghosszabbítja a bizonytalanságot.
Az akkor helyzet szerint a magyar kormány két hetet kapott arra, hogy a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos egyik aggályra kielégítő magyarázatot adjon az Európai Bizottságnak. Ha ezt nem teszi meg, akkor az Európai Bíróság elé kerül az ügy.
A bizottság azt vitatja ugyanis, hogy a magyar felsőoktatási törvény kompatibilis lenne a felsőoktatási intézmények azon jogával, hogy szabadon választhassák meg működésük helyszínét az EU-n belül. Emellett Brüsszel szerint a jogszabály szembe megy az akadémiai szabadsággal, az oktatáshoz való joggal és a vállalkozás szabadságával, amelyet az EU alapjogi chartája mond ki.
A Bizottság továbbá úgy látja, hogy a magyar jogszabály nem kompatibilis az EU nemzetközi kereskedelmi egyezményekben vállalt jogi kötelezettségvállalásával - például a WTO szabályai keretében a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezmény (GATS) rendelkezéseivel.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)