A neve elhallgatását kérő tisztségviselő szerint a brit képviselőház brexit-ügyi bizottsága és Martin Selmayr, az Európai Bizottság főtitkára tanácskozása eredménytelen volt. A zárt ajtók mögött folyt megbeszélés célja annak feltárása volt, miként lehet biztosítani a megegyezéssel záruló brit kiválást az után, hogy a brit parlament alsóháza januárban elutasította Theresa May miniszterelnök által kialkudott megállapodást.
Tájékoztatása szerint a brit képviselők jogilag kötelező erejű változtatásokat szerettek volna kérni a kilépési megállapodásban, szem előtt tartva annak biztosítását is, hogy az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán ne kelljen ismét bevezetni a hosszú évek óta nem létező fizikai határellenőrzést a brexit után.
Kapcsolódó
Selmayr Twitter-üzenete szerint az Európai Bizottság kizárja, hogy ilyen engedményeket tegyen, az EU-oldalán senki sem mérlegeli ennek lehetőségét. A brit képviselők szerint sem biztos, hogy a jogilag kötelező erejű biztosítékok segítenének az ország uniós tagságának megszűnése feltételrendszerét és a jövőbeni kapcsolatokat rögzítő megállapodás brit parlamenti elfogadását - mondta.
"Az Európai Unió jól tette", amikor 2017 decemberében megkezdte felkészülését egy megegyezés nélküli brexit esetére - idézi a politikust az MTI.
Információk szerint Hilary Benn, a brit delegáció vezetője a kilépés dátumának elhalasztását javasolta annak érdekében, hogy a jövőbeni kapcsolatok minden pontja megtárgyalható legyen.
John Whittingdale, a brit bizottság alelnöke nyilatkozata szerint amennyiben az Európai Unió nem járulna hozzá az említett biztosíték megadásához, akkor a kilépési megállapodás elfogadása tekintetében "nehéz lesz többségre jutni" a brit képviselőházban, különösen a legutóbbi szavazás eredményének fényében.
Az EU-val novemberben aláírt 585 oldalas kilépési megállapodást a londoni alsóház - mindenekelőtt a backstop-mechanizmussal szembeni rendkívüli ellenállás miatt - a múlt hónapban példátlan, 230 fős többséggel elutasította, utána egy módosító indítványt elfogadva felszólította a brit kormányt arra, hogy kezdeményezze az EU-nál a novemberi megállapodással már lezárt kilépési tárgyalások újranyitását, és keressen a jelenlegi backstop-mechanizmus helyett "alternatív megoldásokat".
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról