Hangzatos ígéretekkel nyerte meg az őszi brazil választásokat Luiz Inácio Lula da Silva, ám egyre borúsabb gazdasági kilátásokkal szembesül most, mikor napokon belül elfoglalja az elnöki széket – írja a Financial Times.
A brazil 2023-as GDP-növekedési prognózisokat a kamatemelések, a fiskális bizonytalanság és a globális gazdasági lassulás miatt rendre lefelé módosították.
Ha egymás mellé tesszük a külső és a helyi tényezőket, azt látjuk, hogy erőteljes gazdasági lassulással kell jövőre számolni Brazíliában
– mondta Alessandra Ribeiro, a Tendências tanácsadó vállalat közgazdásza.
Lula, aki hivatalosan január elsején válik brazil államfővé, kampányidőszakban még arról beszélt, módosítaná az állami kiadásokat korlátozó törvényeket, megreformálná az adórendszert, hogy a gazdagok többet, a szegényebbek pedig kevesebbet fizessenek. Célként fogalmazta meg mindezek mellett még azt is, hogy önellátóvá tegye Brazíliát olaj szempontjából. Kérdés, hogy mindebből mi valósulhat meg végül.
A munkáspárti politikus 2003 és 2010 között volt már a latin-amerikai ország elnöke, abban az időszakban erős ütemben bővült a gazdaság, emelkedtek a bérek, a középosztály bővült, és brazilok milliói tudtak kitörni a szegénységből.
Ezúttal azonban egészen más gazdasági körülmények közé csöppen Lula. Az agrárágazat továbbra is erős, a munkanélküliség 9 százalékos, ami hétéves mélypont, az infláció miatti kamatemelések azonban megviselik a gazdaságot. A rettentő magas kamatlábak mellett valószínűleg gyorsan visszaesik majd a fogyasztás – mondta Marcelo Fonseca, az Opportunity eszközkezelő vezető közgazdásza.
A kormány múlt hónapban rontotta 2,1 százalékra a 2023-as növekedési prognózisát a korábbi 2,5 százalékról. Független közgazdászok pedig ennél jóval pesszimistábbak: 0,8 százalékos bővüléssel kalkulálnak.
Aggasztó jelek már a rajt előtt
A brazil kongresszus múlt héten alkotmánymódosítást fogadott el, előkészítve a terepet a hamarosan hivatalba lépő Lulának, hogy a Bolsa Família készpénzosztási program keretében havi 600 reált (43 ezer forintot) juttathasson a rászorulóknak. Ehhez a brazil kiadási plafont egy éves periódusra 145 milliárd reálra kellett emelni.
A bejelentést követően több közgazdász is aggodalmát fejezte ki, jelezve, hogy nem ez lesz a nagy költekezésre ideális időszak. Nem túl biztatóak a jövő évi kilátások, laza fiskális politika mellett pedig nem valószínű, hogy nagyobb erősödésre számíthatunk a következő években – mondta Fonseca.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)