Twitter-üzenetében a politikus azt írta, rendeleti úton fogja garantálni, hogy minden büntetlen előéletű brazil birtokolhasson lőfegyvert. Részleteket nem árult el, és az üzenetből az sem derült ki, hogy milyen jogi módon tudja ezt elrendelni. A brazil törvényhozásban mindazonáltal jelenleg is folyamatban van egy olyan javaslat vitája, amely megkönnyítené a legális fegyverhez jutást - olvasható a portál cikkében.
A nemzetközi sajtóban szélsőjobboldaliként azonosított politikus már elnökválasztási kampányában is azt ígérte, hogy lazítani fog Brazília fegyvervásárlás és -tartás szabályain, melyek jelenleg számos jogi és bürokratikus akadályt gördítenek azok elé, akik fegyvert szeretnének vásárolni. Az országban sokan úgy vélik, hogy az erőszakos bűncselekmények burjánzása úgy fékezhető meg, ha az emberek fegyvert tarthatnak, hogy megvédhessék magukat.
A Taurus Armas SA brazil fegyvergyártó vállalat részvényei 88 százalékkal állnak magasabb árfolyamon, mint egy évvel ezelőtt, mert a piac számított arra, hogy Bolsonaro megnyeri a választást, és beváltja ígéretét a fegyvertartás liberalizálásáról.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó