Négy évvel ezelőtt a részvételi arány ebben az időben 11,41 százalékos volt.
A szavazóhelyiségek reggel hét órakor nyíltak meg, több helyen azonban voltak kisebb-nagyobb csúszások. A szavazóhelyek valamivel több mint a húsz százaléka késett a nyitással - írta a Dnevni Avaz című szarajevói napilap.
A rendőrségnek egy helyen kellett beavatkoznia komolyabb választási csalás kísérlete miatt: egy kisebb településen, Hoziciben 350, már előre kitöltött szavazólapot találták, ezért feloszlatták a választási bizottságot, amelynek mind az öt tagját őrizetbe vette a rendőrség.
A majdnem 3,37 millió szavazásra jogosult bosznia-hercegovinai állampolgár 19 óráig adhatja le voksát Bosznia-Hercegovina több mint 5900 szavazóhelyén és 21 diplomáciai külképviseleten. Az összesen 518 mandátumért 7257 jelölt verseng - írja az MTI.
Bosznia-Hercegovina jelenlegi formájában 1995-ben jött létre
A boszniai háborút lezáró daytoni szerződés értelmében az országot két entitásra osztották: a terület 51 százalékát kitevő, bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderációra és a többségében szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságra. A bosnyák-horvát föderáció további, egymástól elkülönülő közigazgatási egységekből, kantonokból áll. A daytoni szerződés alapján a két entitásnak külön vezetése, parlamentje és alkotmánya is van, de rendelkeznek a teljes államra vonatkozó vezetéssel is.
Vasárnap ezek minden szintjén választást tartanak. Megválasztják a kollektív államelnökség három tagját, a többségében szerbek lakta országrész, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét és két alelnökét, a boszniai szövetségi parlament alsóházának 42 képviselőjét, a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének 83 képviselőjét, a bosnyák-horvát országrész, a Bosznia-hercegovinai Föderáció képviselőházának 98 tagját, valamint a föderáció tíz kantonjának képviselőtestületi tagjait.
A voksolás előzetes eredményei éjfél után várhatók, a végleges eredményeket pedig harminc napon belül közlik.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak