Mindössze 35 perc alatt elfogyott a háztartási gépek roncsprogramjának második szakaszára kiutalt 30 millió lejes büdzsé - írta a Maszol a Környezetvédelmi Alap (AFM) tájékoztatása alapján. A régi gépért újat programra kapható voucherek június második hetétől élesednek. A program második szakaszában televíziók, laptopok és táblagépek vásárlását támogató utalványokat bocsátanak ki.
Azok, akik televíziót kívánnak vásárolni, beadhattak egy régi készüléket, laptopok és táblagépek vásárlása esetén pedig vagy régi személyi számítógépet kellett leadni, vagy a programban szereplő más háztartási gépet, régi laptopon és táblagépen kívül. A legalább E energiahatékonysági osztályba tartozó televíziók vásárlását 400 lejjel (28 ezer forint), a laptopok beszerzését 500 lejjel (35 ezer forint), táblagépek vásárlását 300 lejjel (21 ezer forint) támogatják.
Az AFM szerint az első szakaszban jóváhagyott voucherek közül 34 ezret használtak fel, ezek június 8-áig voltak érvényesek. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy a program első szakaszára fordított összegből várhatóan marad felhasználatlan pénz. Ezt, illetve majd a második és a harmadik szakaszban le nem vásárolt összegeket ismét elérhetővé teszik majd a program újabb, nyári fordulójában.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás