A lengyelországi Walbrzyvh önkormányzata elfogadta azt a rendeletet, amely szerint kötelező az oltás a koronavírus ellen a város minden lakójának és a városban dolgozóknak is - adta hírül a Business Insider Polska. A rendeletet azonban még el kell fogadnia az alsósziléziai vajdának is. A kezdeményezést Roman Szelemej, Walbrzych polgármestere indította, aki egyben orvos. Az önkormányzatban 22-en szavaztak mellette és csak hárman voltak ellene.
A polgármester elmondta, hogy számos konzultációt tartott az ügyben, sok társasággal, a társadalom minden rétegéhez tartozó csoportokkal tárgyalt. Walbrzych különben is úttörő szerepet játszott Lengyelországban, sokkal korábban kezdtek el oltani, mint más városokban. Eddig mintegy 100 ezer lakost oltottak be, ez 35-40 százaléka a város lakosságának.
A városban élők egyetértenek abban, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az év végéig a pandémia halálos áldozatainak száma ne érje el a 100 ezret Lengyelországban. Eközben csak a lengyelek fele jelezte. hogy kész beoltatni magát. A polgármester ebből azt a következtetést vonta le, hogy az oktatási kampány ellenére csak a lakosság fele fogta fel az oltás jelentőségét. Ez azt jelenteni, hogy nem lehet kivédeni egy ősszel várható 4. járványhullámot, a gazdaság bezárásával és a többi negatív hatással együtt.
Szelemej elmondta, hogy a város most dolgozik a szabályokon, amely engedné a beoltottak számára a különböző kedvezményeket az intézményekben.
Elfogadtak egy, az egészségügyminiszterhez szóló kérelmet is, hogy a Covid-19-et tegyék az oltással kötelezővé tett fertőző bete4gségek közé.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz