A támadás első jeleit az idén január 20-án észlelték a szakértők, amikor azonosították a neten az akciót irányító C&C (command and control) szervert. A szerver kezelőpanelja az érintett bank ügyfeleinek bankszámláját célba vevő trójai program használatára utalt.
A tranzakciós naplók alapján több mint 190 károsultat lehetett azonosítani, többségében olasz és török állampolgárokat. Az eltulajdonított összegek 1700 és 39 ezer euró között mozognak.
A kampány már legalább egy hete zajlott, amikor a C&C szervert felfedezték. Ezalatt a bűnözők több mint 500 ezer euróval könnyítették meg áldozataik számláját. Két nappal a szerver felfedezése után a bűnözők eltávolítottak minden bizonyítékot, amivel fel lehetett volna göngyölíteni tevékenységüket. Szakértők szerint azonban valószínűleg csak az informatikai infrastruktúrán módosítottak, magának a Luuuk kampánynak még nincs vége.
"Nem sokkal a C&C szerver észlelése után, felvettük a kapcsolatot az érintett bank biztonsági szolgálatával és a hatóságokkal, akiknek átadtunk minden bizonyítékot, hogy az ügyet mihamarabb kivizsgálhassák." - mondta Vicente Diaz, a Kaspersky Lab vezető biztonsági kutatója. A Kaspersky Lab szakemberei részt vesznek a folyamatban lévő nyomozásban.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?