A Gazprom sajtószolgálata szerint nem a megromlott orosz-nyugati kapcsolatok akadályozzák a haladást az Északi Áramlat gázvezeték meghosszabbításában Nagy-Britanniáig - közölte a RIA Novosztyi hírügynökség, válaszolva a The Times ezt állító cikkére. Arról azonban nem szólt, hogy akkor mi miatt álltak le a tárgyalások.
A brit lap szerint az angolok visszaléptek a tervtől, mégpedig az uniós szankciók, illetve amiatt, hogy az ukrán válság okán felszültté vált Moszkva és London viszonya.
Az Európai Unió harmadik energiacsomagja miatt a Gazprom amúgy is csak a vezeték évi 55 milliárd köbméteres kapacitásának mintegy felét tudja kihasználni. Az uniós szabály értelmében ugyanis köteles volna más vállalatok gázát is beengedni a vezetékbe, erre azonban nem hajlandó. Az 1220 kilométeres vezeték Oroszországból a Balti-tenger alján futva szállítja Németországba a gázt, onnan szerették volna továbbvezetni Nagy-Britanniába. Tavaly Oroszország összesen 160,1 milliárd köbméter gázt szállított az európai országoknak, fogyasztásuk közel 30 százalékát, de ebből csak 23,57 milliárdot vitt az Északi Áramlat.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak