Lamberto Zannier hat éven keresztül volt a szervezet főtitkára, hivatali ideje július elsejével jár le. A bécsi központú főtitkárság az EBESZ-missziókat bonyolítja, és szervezi az 57 tagállamból álló szervezet üléseit.
Az olasz diplomata szerint "biztos, hogy főtitkár nélkül is működni tud" a szervezet, azonban mindez a megosztottságot és a vezetés meggyengülését jelzi - írta az MTI.
"Az utódnak szerénynek, türelmesnek és kitartónak kell lennie" - vélte Zannier, akinek értékelése szerint az utóbbi időben nagyobb lett a figyelem a szervezet intézkedései és közlései iránt.
Az EBESZ ez évi soros osztrák elnökségéről Zannier azt mondta, hogy Ausztria jó munkát végez, de "nagyon sok pechük volt". Rávilágított: az EBESZ-főtitkár megválasztása eredetileg az osztrák elnökség egyetlen személyügyi feladata lett volna, azonban Ausztria további három megüresedő helyről is "megörökölte" a döntést: a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának (ODIHR) igazgatói, a kisebbségi főbiztos, valamint a médiaszabadság ügyében megbízott képviselő posztjáról is határozni kell. "Az amúgy is megosztott környezetben még nehezebb a döntés" - tette hozzá Zannier.
Az előző éves, német EBESZ-elnökség számos megoldatlan problémát hagyott meg Ausztriának, mint például a költségvetésről szóló döntést, amelyről júniusban mindazonáltal már határoztak - olvasható ezzel kapcsolatban az APA összefoglalójában.
Zannier úgy látja, hogy korai még az ukrajnai konfliktus kimeneteléről beszélni. Arra is kitért, hogy aggódik a Baltikum helyzete miatt, ahol a NATO és Oroszország vitájára lehet számítani. Utalt arra, hogy Moszkva küzd a NATO terjeszkedése ellen a volt szovjet térségben. "Amíg nem kezeljük ezt a kérdést, nem lehet megteremteni az ukrán konfliktus megoldásának középtávú feltételeit, és válság alakulhat ki más térségekben is" - mondta.
Zavarónak nevezte, hogy idén az ukrajnai konfliktusban csaknem kétszer annyi alkalommal szegték meg a tűzszünetet, mint egy évvel korábban, és a nehézfegyverek bevetése miatt több civil áldozat is volt.
A leköszönő főtitkár az osztrák elnökséget nagyon jónak ítélte, Sebastian Kurz osztrák külügyminisztert pedig dinamikus politikusnak értékelte, aki "friss üzenetet" hozott az EBESZ-be.
A Bécshez közeli Mauerbachban július 11-én megrendezendő informális miniszteri találkozó szerinte egy további lépés, hogy az EBESZ fórumot biztosítson a kelet- és a nyugat-európai országok közti párbeszédre.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba