Már februárban is a szokottnál többen születtek Németországban, az éves szintű növekedés 6 százalék volt. Ez a trend márciusban megszilárdult.
Az emelkedés időbeli összefüggésben áll az első, 2020 tavaszi járványhullám levonulásával és a vírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozások május elején elkezdett lazításával.
Több más európai ország statisztikai hivatala is regisztrált hasonló jelenséget. A járvány első hullámát keményen megszenvedő országok némelyikében, például Spanyolországban, Franciaországban és Belgiumban márciusban megállt a születések számának csökkenése, sokhelyütt pedig erősen növekedett a születésszám, Romániában 15 százalékkal, Észtországban és Litvániában 13 százalékkal, Hollandiában, Finnországban és Magyarországon 10 százalékkal.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak