Jacob Lew nem sokkal az előtt nyilatkozott a The Wall Street Journal című napilapnak, hogy kötetlen formájú csúcstalálkozó kezdődött az amerikai és a kínai elnök között. A kínai kormány is tudatában van, mennyire fontos kérdésről van szó az Egyesült Államok számára. A pénzügyminiszter szerint erről szó esett minden találkozóján, amelyet márciusi kínai látogatásán folytatott.
A jüan árfolyama két év alatt csaknem 12 százalékot erősödött. Az amerikai pénzügyi tárca ezzel együtt a kongresszus elé terjesztett áprilisi jelentésében megállapította, hogy a kínai pénz továbbra is jelentősen alulértékelt. Szenátorok egy csoportja pedig a héten kezdeményezett egy jogszabályt, amely új lehetőségeket adna Washingtonnak az árfolyamot befolyásoló politikákkal szembeni nemzetközi fellépésre.
Lew most arról is beszélt, hogy a kínai fél újfajta viszonyra törekszik partnereivel. Mint fogalmazott, Peking szeretne "helyhez jutni annál az asztalnál, ahol meghatározzák a nemzetközi gazdasági szabályokat". Ez azonban azt jelenti, hogy ezen szabályok szerint kell tevékenykednie is - tette hozzá a pénzügyér.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt