"Az EKB eszközei, mihelyt működésbe lépnek, jelentős mértékben enyhítik majd a hozamprémiumra gyakorolt piaci nyomást" - fogalmazott Vittorio Grilli az interjúban, utalva az olasz és a német kötvények hozama között szélesedő szakadékra. "Számottevő elsődleges többlettel rendelkezünk és jövőre strukturális egyensúlyt érhetünk el a költségvetésben" - mondta. "Mindössze arra van szükségünk, hogy a piacok... továbbra is bízzanak bennünk és megtartsák befektetéseiket az országban".
Vittorio Grilli úgy látja, hogy az EKB mandátuma értelmében jár el, amikor stabilizáló céllal interveniál a szuverén kötvénypiacon, mivel az euróövezeti tagországok kötvénykamatainak magas volatilitása megnehezíti, ha ugyan el nem lehetetleníti a monetáris politika érvényesítését.
A gazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány állami aktívák, elsősorban ingatlanok eladására készül, melynek bevételével egy százalékponttal kíván hozzájárulni a GDP-arányos államháztartási hiány elkövetkező öt évre tervezett 20 százalékpontos csökkentéséhez. A miniszter megemlítette, hogy a kormány más adósságcsökkentő intézkedésekre tett javaslatokat is vizsgál, kiemelte azonban, hogy gazdagokra kivetett különadó Olaszországban nem lesz.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják