Az amerikai terrorizmusellenes hatóságok meg nem nevezett tisztségviselői szerint elfogott elektronikus üzenetekből, személyes forrásokból és átfésült adatbázisokból arra lehet következtetni, hogy az Iszlám Állam emberei a november 13-i párizsi támadások óta eltelt hónapokban néhány más lehetséges célpontot is kiválasztottak. Az amerikai hírtévé szerint erre utalnak azok az információk, köztük térképek is, amelyeket a rendőrség Salah Abdeslam és társai múlt hét kedden felfedezett búvóhelyén talált.
A belga terrorizmusellenes hatóságok egyik vezetője szerint a nyomozók azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam brüsszeli sejtje két csoportból állt, és a párizsi merényletekhez hasonlóan egy nagyobb támadássorozatot akartak elkövetni Belgiumban, egy későbbi időpontban.
Az első csoport Salah Abdeslamból, egy vele együtt múlt pénteken elfogott, még nem azonosított társából és a sejt feltételezett parancsnokából, Mohamed Belkaidból állt, akit a rendőrök lelőttek Brüsszel déli, Forest negyedében, amikor egy házkutatásnak indult akcióban fegyverrel fedezte Abdeslam menekülését. A másik csoport pedig a brüsszeli öngyilkos merényletekben meghalt Bakraoui testvérekből és még legalább két, szökésben lévő terroristából állhatott.
Illetékesek attól tartanak, hogy a dzsihadista terrorszervezetnek még több tucat, a párizsi és brüsszeli merénylőkkel kapcsolatban állt harcosa tartózkodik Európában, és terveiket még nem sikerült keresztülhúzni, mivel a hatóságok egyelőre csak töredékes információkkal rendelkeznek róluk.
Egy másik illetékes ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy bár többféle fenyegetéssel számolnak, ezek nem mindegyikét sikerült még megerősíteni.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt