A 0,05 százalékos inflációemelkedésben leginkább az élelmiszerek drágulása játszott szerepet, ezek emelkedtek 3,77 százalékkal, a nem élelmiszerek 3,29 százalékkal kerültek többe, míg a szolgáltatások fogyasztói ára 2,71 százalékkal emelkedett. A havi inflációs ráta 0,83 százalék volt decemberhez mérten.
A központi bank a héten enyhén emelte az idei inflációs előrejelzését. Becslésük szerint a fogyasztói árindex-növekedés 3 százalék lesz 2019-ben a korábban közölt 2,9 százalék helyett. A jövő évre 3,1 százalékos inflációval számolnak, miután korábban 3,2 százalék fogyasztói árnövekedést valószínűsítettek. A múlt héten a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa monetáris politikai tanácskozásán úgy döntött, nem módosítja az alapkamatot, amely változatlanul 2,50 százalék maradt.
Kapcsolódó
Javult a román ipari termelés
Tavaly a román ipari termelés 3,5 százalékkal nőtt az előző évhez mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet. A növekedést leginkább a feldolgozóipar serkentette, amelynek teljesítménye 4,3 százalékkal volt nagyobb.
Decemberben az ipari termelés 0,8 százalékkal csökkent 2017 utolsó hónapjához mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint is a csökkenés 1 százalék volt. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint az ipari termelés 0,9 százalékkal csökkent novemberhez képest.
A statisztikai intézet kedden közölte, hogy tavaly 15,8 százalékkal nőttek az új ipari megrendelések, az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele 11,8 százalékkal nőtt 2017-hez képest.
2017-ben az ipari termelés még 8,2 százalékkal nőtt 2016-hoz képest.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit