A horvát kormány nemrég úgy döntött, tovább növeli a közszférában dolgozók bérét, és három részletben hat százalékkal emeli jövőre a köztisztviselők és a közalkalmazottak fizetését.
Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által közzétett adatok szerint Horvátországban az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 63 százalék, ezzel az ország utolsó előttiként végzett a ranglétrán. Az IMF szerint ezt a lemaradást a többi EU-tagállamhoz képest nem lehet áthidalni olyan politikával, amely folyamatosan ösztönzi az állami kiadásokat az állami beruházások rovására, utóbbira ugyanis szükség van a termelékenység növeléséhez.
Kapcsolódó
A termelékenységnél jóval gyorsabban növekvő bérek nem ösztönzik a gazdasági növekedést. A jelenlegi életszínvonal fenntartásához ezért az adósság növelésére lesz szükség, ami pedig megsemmisíti az eddig elért eredményeket - emelte ki az IMF.
Horvátországban az éves gazdasági növekedés 2,5-3 százalék körüli, ami elmarad más közép-európai uniós tagállamok GDP növekedésétől. Több elemző szerint ugyanakkor tovább lassul a gazdaság anélkül, hogy az ország erőfeszítéseket tenne a befektetések vonzóbbá tételére és az állami szektor hatékonyságának növelésére.
Az alap továbbá arra sürgette Zágrábot, fektessen többet az infrastruktúrába, a vasút mellett a szilárdhulladék feldolgozásába és a szennyvíz-tisztításba, valamint az információtechnológiai infrastruktúrákba. Horvátország jelentősen elmarad az EU többi tagállamától a nagy sebességű és szupergyors internet-hozzáférés terén.
Horvátország 2013-ban csatlakozott az EU-hoz, és egyike a legrosszabban teljesítő tagállamoknak. Az ország január elsejétől átveszi az Európai Unió soros elnökségét - írta az MTI.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben