A szóvivő a görög menekülttáborokban uralkodó körülményekre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva sajtótájékoztatóján elmondta, az Európai Unió ez idáig 1,6 milliárd eurót (mintegy 512 milliárd forintot) biztosított a görög hatóságok számára a szigeteken és a szárazföldi területeken működő befogadó központok szükségleteinek finanszírozására.
Azt is közölte, hogy az uniós támogatás útját és elköltését az Európai Bizottság nagyon szigorúan, folyamatosan és minden ponton ellenőrzi. Éppen úgy, ahogy minden uniós támogatás esetében teszi valamennyi tagállam esetében.
Kapcsolódó
A bizottság tisztában van azzal, hogy bizonyos, főként a görög szigeten található, a menekültek elszállásolását és ellátását biztosító központban nehéz körülmények uralkodnak. Ezért az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a kialakult helyzetet és minden politikai, anyagi és gyakorlati segítséget megad Görögországnak a túlzsúfolt befogadó központokban kialakult, a nemzetközi sajtóban napvilágot látott állapotok rendezéséhez - tette hozzá a szóvivő.
A fotó forrása: Aris Messins/AFP.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak