Aszo elmondta: a jegybank és a kormány januári - egyebek mellett 2 százalékos inflációs célt meghatározó - közös nyilatkozatának értelmében a kabinetnek minél előbb fiskális rekonstrukciós tervet kell letennie az asztalra, és fent kell tartani a jegybank függetlenségét - jelentette az NHK japán televízió.
Ezzel párhuzamosan Amari Akira gazdasági reformokért felelős miniszter arról beszélt, hogy a kormánynak még a júliusi felsőházi választás előtt közzé kell tennie növekedési stratégiáját, amelynek az államháztartási helyzettel kapcsolatos kételyekre is választ kell adnia.
A BoJ csütörtöki, elemzők által radikálisnak nevezett döntése értelmében egyebek mellett évi 50 ezer milliárd jen értékben fog hosszú, akár 40 éves lejáratú állampapírokat vásárolni. Ezzel a jegybank az újonnan kibocsájtott állampapírok nagyjából 70 százalékát fogja felvásárolni. A BoJ kötvényállománya két éven belül a duplájára fog nőni, míg az általa birtokolt papírok átlagos lejárata 3-ról 7 évre növekszik majd.
A jegybank időlegesen feladta azt a szabályt is, amely a forgalomban lévő készpénz mennyiségéhez kötötte állampapír-állományának mértékét.
Egyes elemzők szerint az inflációs cél elérése, valamint a gazdaság felpörgetése érdekében tett jegybanki lépések tovább ronthatják a szigetország jelenleg is csapnivaló fiskális fegyelmét. A probléma mértékét jelzi, hogy a GDP-je kétszeresét meghaladó adóssággal rendelkező Japán hitelfelvétele az elmúlt három évben meghaladta az állami adóbevételek mértékét.
Aszo pénteken azt is elmondta, hogy a jegybank lépései ellenére továbbra is nehéz lesz két éven belül elérni a 2 százalékos inflációs célt. A pénzügyminiszter szerint a japán gazdaság fő baja a kereslet és a hitelezés gyenge szintje, amire nem adnak gyors gyógyírt a BoJ csütörtöki lépései.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt