Az autópálya-szakasz a Kolozsvár és Marosvásárhely között közlekedő autósok számára teszi lehetővé négy település elkerülését. A meglévő Magyarnádas-Aranyosgyéres közötti 62 kilométeres pályaszakaszt 33 kilométer országút választja el a most átadott szakasztól. A közbeeső rész egyik felén a munkálatok 18 százalékát, a másik felén a munkálatok 57 százalékát végezte el a pályaépítő.
Az átadott szakasz megnyitását vita előzte meg a sajtóban. A Marosvásárhely felől érkező gépkocsiknak ugyanis Radnót közelében egy ideiglenes leágazáson keresztül egy vasúti sorompó közelében kell lekanyarodniuk a pályáról, és vonatok elhaladása esetén a gépkocsisornak az autópályán kell vesztegelnie, amit szakemberek balesetveszélyesnek tartottak.
A szerdán átadott szakasz 10,1 kilométeres részét az osztrák Strabag és a román Straco Group társaság konzorciuma építette áfa nélkül 251,35 millió lejért (17,59 milliárd forint), 3,6 kilométeres részét pedig a német Geiger társaság építette áfa nélkül 55,7 millió lejért (3,9 milliárd forint). A költségek 75 százalékát az Európai Unió forrásaiból, 25 százalékát a román költségvetésből biztosították.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott