Sebastian Kurz az ORF közszolgálati televíziónak adott interjúban Kurz kifejtette véleményét egyebek között a járványgörbe folyamatos emelkedése miatti lehetséges szigorításokról - írja az MTI.
A kancellár hangsúlyozta, hogy a jövőben a hét napra és százezer lakosra vetített fertőzöttségi mutatóval ellentétben a korházak intenzív ágyainak telítettsége fogja meghatározni a szükséges lépéseket. Ami a gyakorlatban azt jelenti, minél több ember szorul a koronavírus betegség következményeként lélegeztetőgépre, annál szigorúbb intézkedésekkel kell számolni.
Kapcsolódó
Kizárta, hogy országos karantén lépjen újra életbe: ha a járványügyi helyzet úgy kívánja, és védelmi intézkedéseket kell bevezetni, azok kizárólag azokra vonatkoznak majd, akiket még nem oltottak be. Egyebek között az éjszakai szórakozóhelyeket és a nagyobb rendezvényeket említette, ahová adott esetben csak a teljes immunitással rendelkezők léphetnek majd be.
A kancellár újfent felhívta a figyelmet a koronavírus elleni védőoltás fontosságára. Hangsúlyozta, az oltás felvétele továbbra sem kötelező Ausztriában, ugyanakkor hozzátette, hogy felvilágosító kampánnyal igyekeznek meggyőzni a még kétkedőket az oltás adta védettség előnyeiről.
Bejelentette továbbá az ellenőrzések szigorítását, mivel megítélése szerint a védelmi szabályozások betartásának jelenlegi kontrollja hagy kivetnivalót maga után.
Az iskolákról szólva elmondta, elsődleges cél a jelenléti oktatás garantálása és az iskolabezárások elkerülése. "Szükség esetén marad az intenzív tesztelés, akár a kezdeti biztonsági fázis után is" - tette hozzá.
Ausztriában az elmúlt 24 órában 1 438 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 698 948 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 614, az intenzív kezelésre szorulók 171-en vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon 11-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 812-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 670 601.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)