Maria Fekter a keddi kormányülésen elmondta, hogy az S&P esetleges leminősítésre vonatkozó véleménye nem jelenti automatikusan azt, hogy a szervezet tényleg le fogja minősíteni az országot.
"Nagyon stabil tényadatokkal rendelkezünk" - fejtette ki a pénzügyminiszter. Említést tett arról is, hogy a mérvadónak számító német, valamint az osztrák állampapírok hozama közötti különbség most hónapok óta a legalacsonyabb.
Mindamellett Fekter felszólította az ellenzéket, segítse a kormányt abban, hogy meglegyen a kétharmados többség az adósságfék alkotmányba iktatásához.
Az osztrák kormánykoalíció november közepén jelezte erre vonatkozószándékát, hogy megerősítse a pénzügyi piacok bizalmát. A javaslat eszerint 2016 után a strukturális deficit nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 0,35 százalékát.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit