Pesszimizmus jellemzi az osztrák lakosság alaphangulatát, különösen a gazdasági fejlődés kapcsán. A három legfontosabb és egyben legnagyobb téma, amely nemcsak foglalkoztatja, de el is szomorítja az osztrákokat, az az infláció, a nyugdíjrendszer és az energiaimporttól való függőség.
A Standard megbízásából készült reprezentatív kutatás szerint mindeközben az Ukrajnával való szolidaritás, tehát az ukrajnai háborúval kapcsolatos aggodalmak a felsorakoztatott 25 téma közül viszonylag alacsonyan szerepel a listán.
A válaszadók számára a legkevésbé fontos kérdés a NATO-tagságra való felkészülés. Mindössze 5 százalék tartja ezt elsődleges prioritásnak, míg 58 százalék az infláció elleni intézkedéseket tartja elsődlegesnek.
Az adatok azt is cáfolják, hogy az ukrán és a Covid-válság háttérbe szorította volna az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmakat: az éghajlatváltozás elleni intézkedések jóval megelőzik a nemzetközi békekezdeményezésekre és a koronavírus-járvány elleni küzdelemre irányuló felhívásokat is.
A válaszadók mindössze 27 százaléka mondja azt, hogy optimistán és bizakodva tekint a közeljövőbe, 41 százalékuk pesszimizmust és szkepticizmust fejez ki. A gazdasági kilátásokat nagyon negatívan ítélik meg: 58 százalékuk szerint a gazdasági helyzet romlani fog a következő tizenkét hónapban, és csak 14 százalékuk számít javulásra.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás