Egy 1957-es évjáratú Omega Speedmaster órát 3,115 millió frankos (1,06 milliárd forint) rekordáron árvereztek el pénteken Genfben. Ez a legmagasabb ár, amelyet egy Omega óráért valaha is fizettek - írja az MTI nyomán a hvg.hu.
A leütési ár mintegy harmincszorosan haladja meg az előzetesen 80-120 ezer euróra becsült eladási árat.
Szakértők szerint a karóra értékét jelentősen megnövelte, hogy az "tökéletes módon öregedett meg", mivel nem elzárt és sötét helyen tartották, hanem állandóan viselték, többnyire tűző napsütésben, ami oda vezetett, hogy a számlap "egyenletesen erős csokoládéárnyalatúra érett".
A CK2915-ös modellt csak 1957 és 1959 között gyártották, ezért a legkeresettebb Speedmasternek számít a gyűjtők körében.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások