Mivel az Enns folyó megáradt a felső-ausztriai Steyr település melletti szakaszán, a tűzoltók csütörtökön kora hajnalban riasztották a lakosokat. A vészjelzés elsősorban az autótulajdonosokat érintette, akik a folyó mentén parkoltak. A folyó vízszintje 5,05 méter volt, 5,3 méteren pedig már kiléphet a medréből. A szakemberek szerint a vízszint a csapadék mennyiségétől függően ezt a magasságot akár már csütörtökön átlépheti.
A tartományi rendőrség közlése szerint Schärding településnél az Inn folyó, Mauthausennél a Duna léphet ki a medréből. A becslések szerint a Duna vízszintje ezen a szakaszon további húsz centimétert is emelkedhet csütörtök estére.
Bajok délen is
Csütörtökre virradóra az Ausztria és Szlovénia között vezető B109-es út járhatatlanná vált gyökerestül kidőlt fák és a leáramló víz miatt. A karintiai Villachvidéki járásban (Villach-Land) lévő Pöckau településnél kidőlt fa egy buszt rongált meg. Ugyanitt egy gyerektábor területén egy húsz méter magas fenyőfa rádőlt néhány sátorra. Az egyikben sátorban tartózkodó táborfelügyelő megsérült és kórházba szállították.
Karintiában a tűzoltók szerda este 200 riasztást kaptak, 75 tűzoltó 420 segítővel dolgozott a károk elhárításán. A legtöbbször a tartomány észak-keleti részén St. Veit járásban kellett segíteni. Gyökerestül kidőlt fák torlaszolták el az utakat, tetők rongálódtak meg, víz árasztotta el az egyik templomot, valamint áramkimaradást okozott a vihar.
A stájerországi Liezeni járásban kőomlás miatt az L713-es út Admont és Trieben közötti szakaszát valamint a B113-as út Selzthal falunál lévő részét le kellett zárni. A tartományban száz esetben kellett a tűzoltóknak kivonulniuk csütörtökre virradóra, mintegy 1300-an dolgoztak a károk helyreállításán. Grazban a Mura folyó partját biztonsági okokból le kellet zárni, mivel az eső miatt jelentősen megemelkedett a vízszint.
Ezzel nincs vége
A nagy vihar országszerte több millió eurós kárt okozott. A stájerországi mezőgazdaság eddig a jégeső miatt 3,3 millió eurós veszteséget könyvelhet el, mintegy 7300 hektárnyi termőterületet sújtott a vihar. Burgenlandban 2700 hektár termőterületet 700 ezer eurós kár ért.
A vihar miatt a Bécs közelében lévő schwechati repülőtéren mintegy harminc járat kimaradt, 3500 utast érintett a rendkívüli állapot, közülük négyszázan a repülőtéren éjszakáztak.
Az osztrák meteorológiai szolgálat (ZAMG) közlése szerint csütörtökön az Alpok nyugati felén további tartós csapadék várható. Ausztria északi felén erős felhősödés lesz jellemző, az ország keleti és déli részén azonban már kisüthet a nap. Délután 12 és 22 fok közötti hőmérséklet várható.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak