A személyi jövedelemadó alsó sávhatárát 20 százalékkal emelik meg, ami kétmillió dolgozó esetében jelentheti a nettó jövedelem növekedését havi kétezer pezóval (34 dollár). A kormány emellett az idén másodszor megemeli a bérminimumot, bár a csomag bejelentésekor nem közölték mennyivel. A munkanélküliek pedig gyermekenként havi ezer pezó támogatásban részesülnek. Mauricio Macri bejelentette: a gazdasági intézkedési csomag keretében 90 napra befagyasztják az üzemanyag árakat is. Az intézkedési csomag 678 millió dollárral növeli meg a költségvetés kiadásait.
Az egyik leggazdagabb argentin családból származó Mauricio Macri 2015-ben jutott hatalomra gazdasági liberalizáció és a növekedés beindításának az ígéretével. Latin-Amerika harmadik legnagyobb nemzetgazdasága, az argentin tavaly recesszióba süllyedt, az infláció pedig meghaladja a negyven százalékot, a munkanélküliség tíz százalék felett van.
Kapcsolódó
Mauricio Macri súlyos vereséget szenvedett a vasárnap rendezett előválasztásokon Alberto Fernandez balközép peronista jelölttől. A pezó árfolyama nagyot zuhant a választási eredményt követően, mivel a piacok attól tartanak, hogy az ellenzéki jelölt ismét a már kudarcot vallott gazdaságpolitikát hozza vissza. A pezó árfolyamának, a tőzsdei árfolyamoknak és a kötvényáraknak a hétfői "leolvadása" a legnagyobb volt a 2001-es argentin gazdasági krízis és adósságváltás óta.
A pezó árfolyama a vasárnapi választási eredmény hatására hétfőn 30 százalékos eséssel történelmi mélypontot ért el, mielőtt részben korrigálta gyengülését. A gazdasági intézkedési csomag szerdai bejelentésére a pezó 12 százalékos árfolyamcsökkenéssel reagált, majd négy százalékra mérsékelte gyengülését.
A vasárnap tartott előválasztáson a balközép peronisták elnök- és alelnökjelöltje, Alberto Fernández és Cristina Fernández de Kirchner 47,65 százalékkal győzött, míg a Mauricio Macri és Miguel Angel Pichetto alkotta duó 32,06 százalékkal a második helyre szorult. A vártnál nagyobb, 15 százalékpontos különbség azt jelzi, hogy Macrinak gyakorlatilag nincs esélye győzelemre októberben.
"Megértettem a vasárnapi üzenetet, ezért meghoztam a szükséges intézkedéseket" - közölte az argentin elnök televíziós üzenetében. "Az intézkedési csomag 17 millió dolgozó és családtagjai helyzetén könnyíthet" - mondta Macri.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk