A jelentés szerint már ezernél ös több ügynök érte el azt a fizetési korlátot, amelynél több pénzt nem kaphatnak egy évben, a túlórákat is beleértve - írta a CNN híre alapján a hvg.hu.
Az elnököt és környezetét védő titkosügynökök egy évben 160 ezer dollárt (ez nagyjából 41 millió forint) kaphatnak, a szervezet igazgatója a CNN szerint több képviselővel is tárgyalt már arról, hogy ezt a keretet emeljék fel fejenként 27 ezer dollárral.
Trump családja jóval nagyobb, mint Barack Obamáé - az elnök környezetében 42 embernek jár különleges védelem, közülük 18 a közvetlen családtagja, míg Obama idején csak 31 ember részesült ebben.
Ráadásul Trump az elnöksége alatt szinte minden hétvégén elutazott Washingtonból, általában New Jersey-ben, Virginiában vagy Floridában található birtokaira, és a rokonai is sokat utaztak az országon belül.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön