Turista-kvótát vezet be Amszterdam évi 20 millióban korlátozva a vendégéjszakák számát. A korlátozás mintegy tíz százalékos csökkentést jelent az eddigi, átlagosnak tekintett turisztikai forgalomhoz képest. A holland főváros az intézkedéssel az infrastruktúrának a tömeges turizmus által okozott túlterhelését kívánja enyhíteni.
Az intézkedés polgári kezdeményezésként indult, amelyben a csatornaváros polgárai 30 ezer aláírással a vendégéjszakák számát évi 12 millióban követelték korlátozni. Amszterdamban 2019-ben 22 millió vendégéjszakát regisztráltak, 2020-ban viszont a járványvédelmi zárlat miatt gyakorlatilag megszűnt a turisztikai forgalom.
A városvezetésnek évente fel kell mérnie a vendégéjszakák számának az alakulását és amennyiben az túllépi a megengedett határt, intézkedéseket kell hoznia a forgalom csökkentésére. A lehetséges intézkedések között szerepel a turisztikai adó növelése, valamint az Airbnb szálláskiadás korlátozása. Egyik intézkedés sem lenne új, a városvezetés az Airbnb és más szobakiadó platformokra vonatkozó szabályokat már korábban is erősen megszigorította. A szállodai férőhelyek száma is korlátozva van Amszterdamban, csakúgy, mint a történelmi centrumban vezetett városnéző túrák száma is.
Forgalomcsökkentő intézkedésként tervbe van véve még hagyományos vöröslámpás negyedben nyújtott szolgáltatások száműzése is a város külterületére, valamint a kávéházakban a "soft" drogok értékesítésének megtiltását a turistáknak.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat