A közgyűlésen jelenlévők többsége által jóváhagyott határozatban a bírósági törvényeket - köztük a legfelsőbb bíróságról szólót - alkotmányellenesnek, a hatalmi ágak megosztását és a bírói függetlenséget sértőnek minősítették.
Kifogásolták többek között azt, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló törvény egyik előírása a testület elnöke, Malgorzata Gersdorf nyugdíjazását idézheti elő. E kitétel szerint ugyanis 70-ről 65 évre csökkent a bírák nyugdíjkorhatára, Gersdorf pedig tavaly novemberben lett 65 éves.
Kapcsolódó
A határozat szerint Gersdorf elvileg 2020-ig tartó, hatéves hivatali időszakát alkotmánymódosítás nélkül nem lenne szabad lerövidíteni.
A legfelsőbb bíróságról szóló törvény értelmében nemcsak Gersdorf, hanem a testület 81 jelenlegi tagja közül 34 bíró lenne nyugdíjazható. Kérésükre azonban az államfő szolgálati idejük meghosszabbításáról dönthet.
Az eredeti, Andrzej Duda államfő által tavaly nyáron megvétózott változat szerint a legfelsőbb bíróság összes tagját nyugalmazták volna, és a szolgálati időt csak az igazságügyi miniszter hozzájárulásával hosszabbítanák meg.
Jelenlegi változatban a törvény április elején lép hatályba, azután dől el a nyugdíjkorba ért bírák további szolgálatának kérdése. A keddi határozatban a legfelsőbb bíróság tagja az erre vonatkozó egyéni döntéseik tiszteletben tartását kérték.
Az Európai Bizottság december végén az uniós alapszerződés 7-es cikke szerinti eljárást kezdeményezett Varsóval szemben, többek között a bírósági reform miatt.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön