A brüsszeli testület arról számolt be, hogy az Airbnb az utóbbi hónapok tárgyalásainak eredményeként egyértelművé tette fogyasztói ajánlatainak megjelenítését, és teljesített minden egyéb elvárást is.
"Az európaiak számára idén már biztosított lesz, hogy valóban olyan feltételek mellett nyaralhassanak, mint amilyeneket a foglaláskor elfogadtak. Ezután biztosra vehetik majd, hogy a végén pontosan annyit fognak fizetni, mint amennyi a kezdőoldalon szerepelt" - mondta Vera Jourová fogyasztópolitikáért is felelős uniós biztos az MTI beszámolója szerint.
Szálláskeresésnél konkrét időpont megadása esetén mindig a teljes ár jelenik majd meg ezentúl, a kötelező díjakkal és illetékekkel együtt, világosan feltüntetik, hogy az adott szállást magán- vagy hivatásos szállásadó kínálja-e, illetve közzétesznek egy, online vitarendezési platformra vezető linket.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak