A költségvetési egyensúly megteremtése és az államadósságok csökkentése helyett a gazdasági növekedés élénkítését tartják jelenleg a legfontosabb feladatnak a világ legbefolyásosabb országait tömörítő G20 országcsoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei. A feltörekvő országokat különösen aggasztja a Fed monetáris enyhítésének visszavonása, amelynek már az emlegetése is jelentős pénzügyi gondokat okozott nekik. Az Egyesült Államok megígérte, hogy a jövőben világosabban kommunikálja szándékait, cserébe elérte, hogy a pénzügyi vezetők hét végi moszkvai találkozójukon ne foglalkozzanak érdemben a költségvetési szigorításokkal. Miután ezúttal Németország sem ragaszkodott annyira az egyensúly megteremtésének hangsúlyozásához, mint korábban, a résztvevők úgy döntöttek, hogy a fegyelmezett állami gazdálkodásról szóló javaslatokat csak a G20 első számú vezetőinek szeptemberi csúcstalálkozójára készítik el. Szemben a korábbi hasonló értekezletekkel, a világ államai között esetleg kibontakozó devizaleértékelési verseny ezúttal nem került érdemben szóba − jelentette a Reuters.
Ha a G20-hoz tartozó országok elfogadják az OECD 15 pontos javaslatát az adószabályozás módosítására, akkor a vállalatok sokkal nehezebben rejthetik majd el profitjukat nemzetközi érdekeltségeik segítségével, mint eddig − derült ki a hét végi csúcsértekezlet első napján, pénteken. A pénzügyi vezetők tárgyaltak a kezdeményezésről, amely egyebek mellett módszereket ajánl az ellen a gyakorlat ellen, amelyben a cégek kedvező adózású országokban tevékenykedő leányvállalatokhoz telepítik költségeik vagy nyereségük egy részét. Emellett megregulázná az internetes kereskedelmet, amely folytonosan átlépi a határokat, ezért nehéz meghatározott országokhoz kötni bevételeit és profitját. Az új módszerek − amelyek lényege, hogy a globális világgazdaság korához igazítsák a világ államainak adóztatási eljárásait − két éven belül bevezethetők.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kötéltáncot járnak, bármikor kitörhet egy komolyabb felkelés

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Ebédre ledolgozta hátrányát a forint, majd a kajakóma ismét kiütötte

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
