Az igen szavazatok győzelmét mutatják a részeredmények a vasárnap Törökországban az elnöki rendszer bevezetéséről tartott népszavazáson - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.A Habertürk televízió jelentése szerint a részvételi arány 86 százalékos volt - írja az MTI.
Az Anadolu beszámolója szerint az alkotmánymódosításokat támogató voksok aránya a legutóbbi jelentések szerint 55 százalék a szavazatok 67 százalékos feldolgozottsága mellett. Isztambulban az igenek 53 százalékkal, Ankarában pedig 57 százalékkal vezetnek. A nyugat-törökországi Izmirben viszont a nemek tábora van többségben 65 százalékkal a részeredmények szerint, csakúgy mint a többségében kurdok lakta délkeleti országrészben, ahol szintén többen szavaztak az elnöki rendszer bevezetése ellen.
Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) jelezte: súlyos legitimitási problémát vet fel, hogy a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) néhány órával az urnák lezárása előtt úgy döntött, hogy azokat a szavazólapokat is érvényesnek fogadja el, amelyeket előzőleg nem pecsételtek le az YSK tisztségviselői. Bülent Tezcan, a CHP elnökhelyettese újságíróknak azt mondta: a Legfelsőbb Választási Tanács csalást tett lehetővé a népszavazáson. A török referendumon megfigyelőként volt jelen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 40 fős, illetve az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 23 fős delegációja. Mindkét szervezet hétfőn Ankarában teszi közzé hivatalosan a tapasztalatait.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás