A YouGov közvélemény-kutató intézet felmérése alapján a német lakosság 51 százaléka teljes mértékben egyetért azzal, hogy Németország és több más európai ország ideiglenesen visszaállította a határok ellenőrzését a beutazó menedékkérők nagy száma miatt. További 27 százalék inkább jó, mint rossz intézkedésnek tartja ezt.
Teljesen rossz elgondolásnak a lakosság mindössze 11 százaléka tartja a határellenőrzés visszaállítását, és 5 százalék szerint inkább elhibázott, mintsem hasznos intézkedésről van szó. Ugyanakkor csupán 20 százalék vélekedik úgy, hogy a határellenőrzés alkalmas a Németországba érkező menedékkérők számának korlátozására, az ebben kevésbé, vagy egyáltalán nem bizakodók aránya pedig 39 százalék a 18 éven feletti német lakosságra nézve reprezentatív felmérés szerint, amelyben 1108 embert kérdeztek meg szeptember 14-18. között.
Német hírportálok vasárnapi jelentései szerint a szövetségi rendőrség csütörtök óta egyre kevesebb menedékkérőt tartóztat fel és regisztrál a határokon. Míg csütörtökön 7000 embert, szombaton 2700 embert vettek nyilvántartásba és szállítottak befogadóállomásokra, de a következő napokban megint többen lehetnek. Hétfőtől naponta 5 különvonattal szállítanak menedékkérőket Ausztriából Németországba - közölte a szövetségi rendőrség egy szóvivője.
A határellenőrzést szeptember 13-án állították vissza a schengeni határellenőrzési kódex alapján, amely szerint a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet tagországai a közrendet, vagy a belső biztonságot fenyegető komoly veszély esetén legfeljebb 30 napos időtartamra - illetve a komoly veszély várható időtartamára, ha az meghaladja a 30 napos időszakot - visszaállíthatják az ellenőrzést a belső határaikon. Az intézkedés súlypontja az német-osztrák határ, valamint a német-cseh határ egyes térségei.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!