Rolf Buerkl, a GfK elemzője szerint az ukrajnai események nem befolyásolták érdemben a német fogyasztói hangulatot, a németek továbbra is bíznak abban, hogy növekszik a gazdaság.
A GfK szerint a fogyasztói hangulatnak jót tett a német foglalkoztatási arány növekedése és a munkanélküliek számának csökkenése. A regisztrált munkanélküliek száma már 3 millió alatt van az intézet szerint. A fogyasztók továbbra is magas jövedelmi szintre számítanak a jövőben, habár már nem annyira, mint áprilisban. A következő hónapokban az infláció mérsékelt lehet, míg a bérek 3 százalékkal nőhetnek, így a GfK szerint érezhetően jobb lesz a vásárlók helyzete.
A GfK szerint reálértéken számolva az idén 1,5 százalékkal nőhet a lakossági fogyasztás. A stabil munkaerőpiac és az alacsony kamatok miatt kevésbé vonzó banki befektetési lehetőségek ösztönzik a fogyasztást.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön