A Republika Srpska (RS) elnöke, Milorad Dodik megállapodást írt alá Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával a Déli Áramlatnak a boszniai szerb országrészbe vezető szakasza építéséről és két gáztüzelésű erőmű építéséről - jelentette a Balkan Insight. A tervek szerint a vezetékből látnák el gázzal a nyomvonala mentén fekvő településeket, az erőművekkel pedig az országrész a térség egyik legjelentősebb áramtermelője lesz.
Elemzők szerint nem szerencsés, hogy a szerződést a szakértőkkel és az ország vezetésével való konzultációk nélkül kötötték meg, különös tekintettel arra, hogy az Európai Unió és az USA által támogatott Nabucco-projektet akarják az oroszok meghiúsítani az orosz gázt a Fekete-tenger alján húzott vezetékkel Európába szállító Déli Áramlattal. A probléma az, hogy nincs igazi, állami szintű energia stratégia, mert bár Bosznia-Hercegovina számára ez prioritást élvez az európai integráció folyamatában, a szerb országrész független energiapolitikát akar folytatni. Az RS-nek ugyan joga van nemzetközi szerződéseket kötni, de ebben az ügyben köteles lett volna az országos minisztérium engedélyét kérni - amit nem tett meg.
A beszámolók szerint az RS jövőre egy vegyesvállalatot hoz létre a Gazprommal, ezután határozzák meg a vezeték pontos nyomvonalát és kezdik meg az építését, amihez számítanak a Gazprom Bank támogatására. Szerb vélemények szerint ez a megállapodás jelentős politikai siker az RS vezetői számára, és helyes lenne, ha a bosnyákok is aktívabban együttműködnének a Gazprommal.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket