A gazdasági szakemberek szerint egy ország jólétének egyik mércéje az, hogy lakói mennyit költenek kozmetikumokra. A PMR piackutató cég öt országban (Románia, Magyarország, Bulgária, Szlovákia, Csehország) vizsgálta az egy főre eső ilyen kiadásokat - tudósított a romániai Magyar Szó. Ebből kiderült, hogy a térségben a csehek költenek legtöbbet kozmetikumokra, fejenként évi 126,4 eurót, ami a PMR becslései szerint 2022-re 164,5 euróra nő.
Magyarország esetén 113 eurós fogyasztást tapasztaltak, ami, ami 88 százalékkal magasabb a romániainál. Az ott élők ugyanis évente átlagosan 59,4 eurót költenek tisztálkodási-, testápoló- és szépségápolási termékekre. Ez 13 százalékos növekedés 2013-hoz képest. A PMR prognózisa szerint ez 2022-re 77,1 euróra megy fel, de Románia ennek ellenére még mindig lóhosszal le lesz maradva Közép-Kelet-Európa országai mögött.
Kapcsolódó
Az Európai Unió tagországai között ezzel az összeggel az utolsó előtti helyen álla az ország. A sereghajtók a bolgárok, akik tavaly fejenként 42,5 eurót adtak ki erre a termékcsoportra. A romániai piac egyik jellegzetessége, ami kulturális különbségekből adódik, hogy a legkeresettebb termékcsoportok a parfümök, valamint a sminktermékek, míg a Nyugat-Európában a fogyasztók a tisztálkodási-, test- és arcápolási termékekre költenek többet.
Közép-Kelet-Európában a kozmetikumok piaca évről évre nő. Idén várhatóan 4,83 milliárd eurót költenek majd a régió lakói kozmetikumokra, 4,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A nyitókép forrása: AFP
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)