A lap értesülése szerint az ukrán háborús helyzet miatt bizonytalanná vált a 2-es és a 4-es metró keréktárcsáinak cseréje, ami végső soron akár a menetrendre is kihathat. A probléma háttere, hogy a vonalakon közlekedő Alstom Metropolis (AM) szerelvények futófelületei időről időre elkopnak, ami normális jelenség. A BKV első körben esztergálja az abroncsokat, de ha ez már nem lehetséges, cserélnie kell azokat. Az ehhez szükséges monoblokk kerekeket a fővárosi cég beszállítótól szerzi be.
A BKV március végén frissített, hatályos szerződéslistájából kiderül, hogy az illesztett agyfuratú AM monoblokk kerekekről szóló megbízást a Radreifen 2013 Kft. nyerte el mintegy 650 ezer euró értékben. A BKV március végén arról adott ki belső tájékoztatást, hogy a második és harmadik ütem szerinti teljesítés csúszhat. Ennek oka, hogy a Radreifen ezeknél a szerződésrészeknél alvállalkozó gyártóként az Interpipe Group Company SL céget jelölte meg, amelynek székhelye az ukrajnai Dnyipro. A fővárostól, Kijevtől délkeletre fekvő, milliós lélekszámú város az egyik legjelentősebb ukrán ipari központ, ezért az orosz csapások fokozottan sújtják.
A lap forrásaik szerint nem zárható ki, hogy az AM szerelvényekre monoblokk kerekeket gyártó üzemet is bombázták, az viszont biztos, hogy a termelését még február végén felfüggesztették. A 10 ezer embert foglalkoztató üzem bezárását azért rendelték el, mert több száz alkalmazottat besoroztak, sokan pedig elmenekültek.
Hivatalosan egyelőre nem ismert, hogy a kialakult szituáció hogyan érinti a 2-es és a 4-es metró közlekedését. Hozzáértők erről azt mondták a VG-nek, hogy jóval súlyosabb következményekkel lehet számolni, mint az orosz gyártmányú 3-as metró esetében, amelynél az alkatrészellátásban merültek fel problémák. Ez azonban szerintük kezelhető, viszont az AM monoblokk kerekek pótlása alternatív úton már korántsem.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás