A Soproni Sörgyár és a hűség városa 1895 óta alakítják és gazdagítják egymás történetét. Sopron a sörkultúra elhivatott ápolásával, a sörgyár pedig a lokális értékek iránt elkötelezett munkáltatóként, valamint a város kulturális és sportéletének támogatójaként járul hozzá e tartós együttműködéshez.
Talán még az alapítók sem gondolták, milyen messzire ható változásokat indítanak el a magyarországi sörkultúrában. Ma, 130 év távlatából már elmondható: a minőségi sörfőzés olyan tradícióját teremtették meg, ahol a hagyományos értékek, az innováció és az egyre fenntarthatóbb megoldások fúziója nyomán folyamatosan új értékek születnek.
A fejlődés számokban kifejezve is impozáns: napjainkban négy nap alatt készül annyi sör, mint a kezdeti években egy teljes esztendőben.
Nagy István agrárminiszter elmondta: a magyar mezőgazdaság szövetségese a hazai élelmiszeripar, sikerük pedig kéz a kézben jár, amit a hazai alapanyag-előállítás is támogat. Az agrárium sokoldalúbbá, valamint ellenállóbbá tételében kiemelt szerepet szánunk a korábban jól működő ágazatok újjáélesztésének is. Ezek közé tartozik a nagy múltú komlótermesztés, ugyanakkor nagy figyelmet fordítunk a söripari alapanyag-ellátás másik kulcselemének, a megfelelő minőségű árpának a termesztésére is.
„Mindig is fontosnak tartottuk, hogy felelősségteljesen végezzük munkánkat abban a közösségben, ahol működik. Ennek jegyében számos módon támogatjuk a helyi gazdaságot és a beszállítókat, miközben stabil és változatos karrierlehetőségeket kínálunk a régióban élőknek. Emellett szoros kapcsolatot ápolunk a helyi oktatási intézményekkel, és aktívan hozzájárulunk Sopron kulturális és sportéletéhez” – mondta Nikos Zois, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója.
2021-ben ők voltak az elsők, akik kivontál a forgalomból a PET-palackokat, úgy iparági mintaként a Soproni Sörgyár a tulajdonos HEINEKEN Net Zero programjának részeként 2030-ra nullára kívánja csökkenteni saját gyártási láncában az üvegházhatású gáz-kibocsátást, 2040-re pedig a teljes ellátási láncban el kívánja érni a karbonsemlegességet.
„A „Soproni” szó nemcsak egy népszerű márkát jelöl, hanem közös értékeinket is: a hűséget, a büszkeséget és a közösség iránti elköteleződést. A Soproni Sörgyár több mint egy gyár: ez a hely a város történetének, gazdaságának és kulturális életének is meghatározó része” – húzta alá Farkas Ciprián, Sopron polgármestere.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél