A fenntarthatóság komplex követelményét szem előtt tartva az Invitel Csoport 2016 második felében megkezdte mintegy 400 gépjárműből álló flottájának, teljes körű cseréjét. A megújítás a teljes cégcsoportra kiterjedt, így az Invitel Távközlési Zrt.-re és az Invitech Solutions Zrt.-re egyaránt.
A vállalat közleménye szerint a több körös tender eredményeként kiválasztott új gépjárművek mindegyike eleget tesz a legszigorúbb környezetvédelmi követelményeknek, hiszen az Euro 6-os motorral szerelt modellek azonos futásteljesítmény mellett is lényegesen alacsonyabb károsanyag-kibocsátást eredményeznek jelentős mértékű üzemanyag-megtakarítás mellett. Ez az Invitel várakozásai szerint akár tíz százalékos üzemanyag-megtakarítást hozhat a cégcsoportnál, vagyis összességében a flottacsere azonos futásteljesítmény mellett mintegy 40-60 ezer liter üzemanyag-megtakarítást eredményez évente.
Az Invitel Csoport a flottacsere keretében a korábbi 41-ről 13-ra csökkentette a flottán belüli járműtípusok számát, ami szintén megtakarítást eredményez a vállalat számára. Az új flotta autói a VW konszern (Skoda Fabia, Skoda Octavia, Volkswagen Golf, Volkswagen Passat, Volkswagen Transporter és Caddy), a Ford és a Toyota típusai közül kerülnek ki - tudatta a vállalat. A márkák kiválasztásánál az elsődleges szempont a teljes várható futamidő alatt modellezett várható össz-üzemeltetési költség és várható károsanyag-kibocsátás volt, ezek együttes minimuma alapján választották ki a gépjárműveket
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak