A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) rendezvényén a nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy január elsejétől egységesen 9 százalékra csökkent a társasági adó, amely a legalacsonyabb szint az Európai Unióban. A vállalkozók szociális hozzájárulása az előző évi 27 százalékról az idén 22 százalékra csökkent, jövőre pedig 19,5 százaléka mérséklődik, a megállapodás végére pedig 11,5 százalék lehet. Ezekkel az intézkedésekkel a kormány jelentősen segítette a vállalkozások működését - idézte a nemzetgazdasági minisztert az MTI.
Demján Sándor, a VOSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy érdekképviseletként a mindenkori, demokratikusan megválasztott kormánnyal párbeszédre törekednek. A tárgyalásokon a VOSZ mindig a pénzügyi egyensúlyt tekintette és tekinti fontos szempontnak. Felidézte, hogy 2006-ban javasolták, a költségvetés jelentős túllépéséért feleljen a miniszterelnök és a pénzügyminiszter.
A VOSZ elnöke elmondta, a választások után kérni fogják, hogy a kormány a 350 ezer felesleges állami alkalmazottat építse le.
Varga szerint folytatni kell az adók és az állami bürokrácia csökkentését. Az adóhivatal az idén 3,8 millió adóbevallást készített el, és cél az, hogy az adóhivatal a kkv-k számára is elkészítse az bevallást. Bár még ennek a folyamatnak az elején járnak, fontos lépés az online számlarendszer bevezetése - jegyezte meg Varga.
A gazdasági növekedéshez szükségesek a beruházások és a jól képzett munkaerő, ezért folytatni kell a képzési rendszer finomítását.
Magyarországon 60 ezer üres álláshely van, tartalékot jelent a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak munkaerőpiacra vezetése, a nők, az idősek, a fiatalok foglalkoztatási lehetőségének nagyobb kihasználása, a részmunkaidő elterjesztése.
A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy szükség van a bérfelzárkóztatásra. A bérek növekedésének köszönhetően hatvan hónapja növekszik a kiskereskedelmi forgalom, és jelentős a lakossági megtakarítás.
A kormány elkötelezett a köztehercsökkentés, a munkahelyvédelmi akcióterv és az iparosítási program folytatása mellett, és segíti a kkv-k digitális átállását - szögezte le Varga Mihály. A Nemzeti Versenyképességi Tanács fontos lépéseket tett a versenyképesség javításáért, és a jövőben is arra törekszik, hogy az üzleti környezet támogató legyen.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Veszedelmes trend: kétszeresére duzzadt az e-rolleres balesetek száma
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem