A fejlesztéssel a teljes 9-es számú vonalszakasz biztonságosabb lesz, emellett nő az utaskomfort.
A Fertőszentmiklós és az országhatár közötti nyíltvonali, egyvágányú, villamosított szakaszon április elején kezdődött a felújítás és várhatóan augusztus második feléig tart. A munkálatok során új, rezgéscsillapító tulajdonsággal is rendelkező vasbeton keresztaljakat és új síneket építenek a vasúti pályába, amelyek révén a pályasebesség az óránként száz kilométerre nő. Emellett kilenc helyszínen átépítik a vasútvonalat keresztező vasúti útátjárókat és két átjáróban kiépítik, illetve átalakítják a biztosítóberendezéseket.
A Fertőszéplak-Fertőd megállóhelyen 55 centiméteres, akadálymentesen megközelíthető magasperont építenek, kiépítenek egy esőbeállót, a térvilágítást és vizuális utastájékoztató rendszert. A megálló mellett az autóval érkezőket P+R parkoló várja, a kerékpárosok pedig fedett B+R kerékpártárolóban hagyhatják majd biciklijüket.
A munkálatok miatt április 9. és június 2. között nem közlekednek vonatok a szakaszon, az utasokat vonatpótló buszok szállítják.
A Fertővidéki Helyiérdekű Vasút (FHÉV) Zrt. Fertőszentmiklós és az ausztriai Nezsider (Neusiedl am See) települések között biztosítja a vasúti közlekedést, a közszolgáltatási személyszállítást a teljes vonalon a GYSEV Zrt. végzi.
A GYSEV Zrt. 2015-ben jelentette be, hogy osztrák NSB GmbH gazdasági társaságtól megvásárolta az FHÉV magyarországi, 10,2 kilométeres szakaszát - írta az MTI.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt