Csak a Volkswagen csoport által gyártott 496 autóra talált karbantartót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a Suzuki, az Opel és a Mercedes autóira eredménytelen lett a közbeszerzés. Az Opel és Suzuki gyártmányú szolgálati gépjárművekre egyszer már eredménytelen volt a tender – derül ki a nyílt tender eredményéből, illetve részbeni eredménytelenségről szóló beszámolóból, melyet az ajánlatkérő Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A szolgálati gépjárművek karbantartására négy részben írt ki közbeszerzést a BRFK.
Az első rész a Volkswagen csoportos gépjárművek karbantartására szólt. Ebben 496 darab Volkswagen, Skoda, Seat, és Audi típusú szolgálati gépjármű teljeskörű garanciális és szavatossági időn túli javítása, kárjavítása, valamint a gépjárművek időszakos műszaki vizsgáztatása szerepelt, 236 millió forint keretösszeg erejéig. Az ajánlatkérő a keretösszeg legalább 70 százalékára vállalt lehívására vállal kötelezettséget. Erre a szerződést augusztus 25-én kötötte meg az ajánlatkérő a Szabó Autójavító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel.
A második részbe 26 darab Suzuki típusú szolgálati gépjármű tartozott, az első résszel azonos szolgáltatást kérve, nettó 14 millió forint keretösszegig, szintén 70 százalékos lehívással. Erre kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.
A harmadik rész 29 darab Opel típusú szolgálati gépjármű teljeskörű garanciális és szavatossági időn túli javítására, kárjavítása, valamint a gépjárművek időszakos műszaki vizsgáztatására szólt, 11 millió forint keretösszeggel, és 70 százalékos lehívási kötelezettséggel. Itt az eljárás eredményesen zárult, azonban a nyertes ajánlattevő a szerződéskötési feltételek teljesülését alátámasztó dokumentumokat a rendelkezésre álló 30 nap alatt nem bocsátotta rendelkezésre. A nyertes az Autó Danubia Autókereskedelmi Kft. volt.
Végül a negyedik részbe 63 darab Mercedes típusú szolgálati gépjármű szerepelt, a korábbiakkal azonos szolgáltatással, 86 millió keretösszeggel és 70 százalékos lehívással. Erre kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.
A közbeszerzésen ajánlatot tettek még
- az első részre az Óbudai Autójavító Kft., a Duna Autó Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., továbbá s Porsche Inter Auto Hungaria Kft.,
- a második részre az Autó Danubia Autókereskedelmi Kft., illetve a Duna Autó Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.,
- a negyedik részre pedig a Pappas Auto Magyarország Kereskedelmi és Szervíz Kft.
A Napi.hu idén július elején írt arról, hogy hiába írt ki közbeszerzést a BRFK több tucat Opel és Suzuki gyártmányú szolgálati gépjárművének javítására, a tenderkiírásra egyetlen ajánlatot sem kapott. A rendőrségi felhívásra egyetlen ajánlat sem érkezett. Az ajánlattételi határidő május 27. volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)