A Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. ősztől induló viszontgarancia-programja a koronavírus-válságban nagy segítséget jelenthet a magyar vállalkozásoknak - közölte a Pénzügyminisztérium. A kormány célja a gazdaság gyors újraindítása, ennek egyik fontos eleme a vállalati fejlesztések és beruházások finanszírozásának erősítése. Az új viszontgarancia-program keretében a hitel- és kölcsönfelvétel esetén 85 százalékos, kötvénykibocsátás során 100 százalékos állami helytállást biztosít az állam - olvasható a közleményben.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet tartalmazza a viszontgarancia működéséhez szükséges eljárási és technikai részletszabályokat. A rendelet többek között rögzíti, hogy milyen féltetelekkel köthet a cég készfizető kezességvállalási szerződést a beruházó, fejlesztő vállalkozásokkal, és ebből a körből egyértelműen kizárja a tartozást felhalmozókat, illetve a csőd-, felszámolás vagy végelszámolás alatt állókat. Részletesen meghatározza azt is, hogy mire terjed ki a viszontgarancia, így például a kamatra, díjakra és egyéb járulékokra csak abban az esetben érvényes, ha azok összege már a kezességvállalásról szóló döntés időpontjában is pontosan ismert.
A jogszabály rendezi az esetleges tartozások behajtásának menetét is, e szerint az államra átszállt követelésnél a végrehajtás nem az állami szerveket terheli, az a Start Garancia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. feladata - írta közleményében a Pénzügyminisztérium.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál