A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Nem várható meglepetés a következő nyári szezonban a magyarországi légi közlekedésben az ideivel ellentétben − idén megjelent az American Airlines, a Qatar Airways és az airBaltic, a jet2.com elindította edinburghi járatát, a Malév pedig Barcelonába indított gépeket. A szakemberek jövőre nem számítanak új légitársaságok megjelenésére, legfeljebb a járatszámok bővítéséről, illetve a meglévő frekvenciák újraindításáról lehet szó. Úgy tudjuk, a Ryanair továbbra is gondolkodik a magyarországi megjelenésen, de már nem Sármellék szerepel a diszkont-légitársaság fókuszában, hanem ismét a budapesti reptér − ennek oka vélhetően az árakban keresendő.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jól indult az ősz, a reptér üzemeltetője, a Budapest Airport (BA) Zrt. arról számolt be, hogy minden idők legerősebb szeptemberi forgalmát regisztrálták, még az eddigi rekordnak számító 2007-es évben sem indultak és érkeztek ennyien a budapesti terminálokról, mint idén. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kiemelten jól zárult a harmadik negyedév − a polgári repülésben hagyományosan a július, augusztus és szeptember jelenti a csúcsot.
Idén szeptemberben több mint 894 ezer utas vette igénybe a budapesti repülőtér szolgáltatásait, ez 5,3 százalékkal több a 2007-es rekordév adatánál. Az elmúlt évhez képest 6,1 százalékos volt a forgalom növekedése (leszámítva az izlandi vulkánkitörés okozta tavalyi kiesést), és minden feltétel adott ahhoz, hogy teljesüljön a BA várakozása, és az év végéig a forgalom elérje a 8,7 milliót. Az év eleje óta összesen 6,8 millió utast regisztrált a Budapest Airport, ami 533 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt.
A növekedés motorját a hagyományos, nagy nyugat-európai légitársaságok (Lufthansa, KLM, British Airways, Air France) jelentették, ebben a szegmensben 16 százalékos volt a növekedés az elmúlt évhez képest. A célállomások toplistáját továbbra is London vezeti. Jól teljesített a Malév is szeptemberben, elsősorban a magyar légitársaság jó eredménye áll a szeptemberi 12 százalékos átszállóforgalom-növekedés hátterében.

Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás