A Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő villamos megvalósíthatósági tanulmányára írt ki nyílt közbeszerzési eljárást Hódmezővásárhely önkormányzata - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Botka László szegedi, és Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester márciusban állapodott meg TramTrain rendszer kiépítéséről. A tervek szerint a villamossal fél óra alatt lehetne eljutni az egyik belvárosból a másikba - írta a Délmagyar.hu.
A TramTrain lényege, hogy a belvárosi villamos közlekedést összekapcsolnák a nagyvasúttal. A villamosok a vasúti pályán közlekednek, és átszállás nélkül kapcsolják össze a két várost. A közbeszerzésen megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteniük a jelentkezőknek, a feladat magában foglalja a hódmezővásárhelyi belső villamosvonalak fejlesztését is.
Az ajánlattételi határidő június 23. - írta az MTI Eco. Nem indulhat a pályázaton az a cég, amely az utolsó három üzleti év bármelyikében veszteséges volt, tartozása van vagy végrehajtás alatt áll. A pályázónak az utolsó három évben, átlag évi nettó 400 millió forintos árbevétellel kell rendelkeznie, illetve közösségi közlekedés fejlesztés előkészítéséből legalább évi nettó 130 millió forint árbevétele kell legyen.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok