A találkozón a tárcavezető az EIB zöld bankká alakítását üdvözölve hangsúlyozta, hogy a Magyarország által is támogatott 2050-es klímacélok és az Európai Zöld Megállapodás megvalósításához elengedhetetlenek az ösztönző jellegű beruházások - írta az MTI.
A kormány szerint a 2050-es klímasemlegesség elérésének becsült költsége Magyarországon mintegy 50 ezer milliárd forint. A szükséges beruházások jelentős részének magántőke befektetésével kell megvalósulnia, melynek mobilizálásában az uniós és nemzeti támogatások mellett az Európai Beruházási Banknak is jelentős szerepe van - véli Palkovics László.
A tervek szerint 2026-ra az EIB teljes hitelkihelyezésének fele az éghajlatváltozással kapcsolatos projektekben hasznosulhat. Az uniós klímacélok eléréséhez szükséges beruházási igény alapján a bank 2021 és 2030 között éves szinten 33 milliárd eurót fordíthat zöldfinanszírozásra.
Palkovics követendő példaként emelte ki az Európai Beruházási Bank és a Volán Buszpark Kft. között létrejött támogatási és finanszírozási szerződést, amely az autóbuszos szolgáltatók járműveinek részleges cseréjét elősegítve hozzájárul ahhoz, hogy jelentősen kevesebb káros anyag jusson a levegőbe.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a klímacélok szempontjából a közlekedés az egyik legkritikusabb szektor, amelyben folyamatosan nő az üvegházhatású gázkibocsátás. Ezért is fogadta el a kormány a Zöld busz programot, amelynek sarokköve az alternatív hajtásláncú és környezetbarát járművek térnyerésének támogatása.
A Zöld busz program keretében a közösségi közlekedésben résztvevő, tíz évnél idősebb járműveket korszerű, környezetkímélő buszokra cserélik, a tervek szerint 60 százalékban hazai gyártmányú buszok bevonásával. Az új nemzeti buszstratégia részeként a kormány a következő években 36 milliárd forint támogatást nyújt döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezernél nagyobb lélekszámú települések számára.
A járműállomány megújítása a nemzeti energia- és klímapolitikai célok elérése mellett a szolgáltatási színvonal növelésével és a légszennyezés nagyarányú mérséklésével a helyi életminőség javításához is hozzájárul - mondta az MTI szerint Palkovics László.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások