A nyílt közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben.
A településeken - összesen - több ezer házat kell bekötni a szennyvízhálózatba, több kilométer szennyvízvezetéket kell megépíteni a szükséges átemelőkkel együtt. Arló községben új szennyvíztisztító telep épül, míg a másik három településen bővítik a meglévőket.
A szerződést az ajánlatkérő június 19-én kötötte meg a nyertessel.
Indult még a tenderen, de nem nyert a Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft., a Swietelsky Magyarország Kft., továbbá az M-E 2020 Konzorcium, amelynek tagjai a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég