Az Útravalók program részeként mások mellett Zsiga Melinda egykori állami gondozott kick-box bajnok közreműködésével indul kurzus a járványhelyzet mentális kezelésére, emellett karriert támogató tanfolyam, életmentés, valamint drogprevenció és szexuális edukáció is szerepel a programok között.
Az alapítvány az akcióval arra szeretné felhívni a cégek figyelmét, hogy az állami gondozott gyerekek életében is nagy változást hozott a járványhelyzet és most a szokásosnál is nagyobb szükségük van a támogatásra - közölte a kezdeményezés kommunikációjával foglalkozó cég kedden az MTI-vel.
A Vásáry Tamás zongoraművész, a nemzet művésze által alapított Gyermekhíd Alapítvány kezdeményezéséhez egy külön erre a célra létrehozott online platformon - holnaphidja.gyermekhid.hu - lehet csatlakozni. A cégek pénzbeli támogatás mellett saját programötleteikkel, terveikkel is hozzájárulhatnak az alapítvány céljaihoz.
Az alapítvány használt digitális eszközök adományozására is buzdít, hiszen laptopokból és tabletekből folyamatosan hiány van a gyermekotthonokban, a pandémiás helyzetben pedig a gyerekeknek ezekre fokozott igényük van a mentorokkal való kapcsolattartáshoz.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt